- Mondok neked valamit, Hugo, és azt szeretném, ha elhinnéd, amit mondok. Nem vagy őrült.
- Ki vagy te, haver?
- Itt a sarkon jó lesz.
- Az Ajira 316-os járata az LAX-ről indul 24 óra múlva. Csak annyit kell tenned, hogy felszállsz a gépre. Te döntesz, Hugo. Nem kell semmi olyat tenned, amit nem akarsz.
- Várj! Itt hagytad a gitárodat.
- Nem az én gitárom.


- Ne aggódj, haver! Minden rendben lesz, ha Jack megváltoztatja a jövőt... vagy a múltat. Valamelyiket.
- Szerintem a haverotok nem éli túl.
- Túl fogja élni.
- Mindent előkészítettem, Jack. Légy nagyon óvatos! Ütésre robban. Faraday naplója szerint minél közelebb kell juttatnod a bombát az elektromágnesesség forrásához.
- Sayid, sikerülni fog. És megmenekülsz.
- Semmi sem menthet meg.


- Melyikőtök Ricardus?
- Valójában Richard.
- "Mi fekszik a szobor árnyékában?"
- "Ő, aki megment minket."
- Richard, Ilana vagyok. Mutatnom kell valamit. Nyissátok ki!
- ... Hol találtátok?
- A repülő csomagterében... egy koporsóban.
- Nem értem. Ha ez itt Locke... akkor ki ment be?


- Sawyer, gyere onnan! Gyere onnan! Mennünk kell!
- Le fog szakadni! Le fog. El kell engedned. Mennünk kell. Akármikor leszakadhat!
- Ne!
- Jack! Jack, segíts elvinni!

- Gyerünk! ... Gyerünk! ... Gyerünk! ... GYERÜNK, TE ROHADÉK!



L O S T



Biztos volt, hogy a füstfelhő végez a vászoningessel. A cserzett bőrű férfi kétségbeesetten kapálózott, ahogy felemelkedett a fűről, szemében rettegés és iszonyat ült. Minden erejét megfeszítve próbált szabadulni, közben egyfolytában sikoltozott, de a valószerűtlenül tekergő fekete borzalom egyre szorosabban fonódott a dereka köré. Csontok reccsentek, a férfi orrából és szájából sötét vér buggyant ki. Végül rándult egy utolsót és csendben megadta magát a sorsának.
Az élettelen testtel a füstdémon könnyedén a magasba lendült, majd a két dermedten álló fiatal melletti bokorra hajította. A fiú húsz körüli, a lány valamivel fiatalabb lehetett, megigézve nézték, ahogy a hullámzó feketeség közelebb úszott, és mint valami elromlott kereplő, csörögve-ciripelve keringeni kezdett körülöttük. Fojtogató árnyék borult rájuk. Azután a felhő felvillant. A fiú védelmezőn átkarolta a lányt, torkában dobogó szíve ellenére igyekezett bátornak tűnni.
A kavargó jelenés abbahagyta a vizsgálódást és kattogó hang kíséretében a fejük fölé emelkedett.
- Most! - kiáltotta a fiú, és elkapta a lány kezét. Rohanni kezdtek a közelben álló pálmák felé, keresztül vágva a napfényes ligeten. A kígyózó rémség surrogva repült a nyomukban, útját földből kirobbanó fák jelezték. Egyre közelebb került a menekülőkhöz. A fiatalok a liget mögött húzódó itatót megkerülve átugrottak egy alacsony kőfalon, amit Thot isten védő hieroglifái borítottak. A fiú szeme egyre a megfelelő rejtekhely után kutatott. Egy távolabb fekvő sziklatömb alkalmasnak tűnt a célra, gyorsan mögé bújtak. Közben a kígyózó felhő átrepült a kőkerítés felett és egyenesen a szikla fölé magasodott. A fiú tudta, hogy pillanatokon belül lecsap rájuk. Földre rántotta a lányt és várta az elkerülhetetlent.
Csikorgó hang hallatszott, azután a gomolygó feketeségből szikraeső kezdett hullani, végül az egész lángra lobbant. Jéghideg szél söpört át a reszkető pár felett, azután az égő füstfelhő sisteregve távolabb libegett, majd eltűnt a földben.
- Alaposan felbosszantottátok.
Összerezzenve néztek fel az előttük álló borostás, szőke férfira.
- Nem vettük észre, hogy itt vagy - lélegzett fel a fiú és felsegítette a társát.
A férfi a vállukra tette a kezét.
- Ha a bajt keresitek, előbb-utóbb megtaláljátok.
- Te engedted ide őket? Láttuk a bárkájukat pár napja odakint. Ezek kincsvadászok! Be akartak törni a Templomba! Persze, amikor meglátták, mi várja őket, elmenekültek. A vezetőjük ostoba volt. Ammut megölte.
A férfi hunyorítva nézett a ragyogó délutáni napkorongra, azután elindult előttük a fák fölé magasodó szobor felé.
- Nem mind választják a helyes utat, ha lehetőséget kapnak rá. Tőlük függ, hogy mihez kezdenek vele.
- És tőled - tette hozzá a fiú merészen.
- Gondolod, hogy megváltoznak? - kételkedett a lány. - Djoser nem szereti az idegeneket.
Megérkeztek a szoborhoz.
- Meg kell tanulniuk együtt élni, és ti segíteni fogjátok őket. Mindvégig - mondta a férfi, és egy-egy gyümölcsöt nyújtott feléjük.
- Most menjetek - intett barátságosan. - Hazaértek, mielőtt sötétedni kezd.
Azzal otthagyta őket, és az árnyékban álló hűvös kőtalapzat mellé szórt pálmalevelekre ült, majd beleharapott egy érett gránátalmába.
A fiú felpillantott a monumentális szoborra. Tawaret Anya, kezeiben az Élet ősi kulcsaival büszkén nézett a távolba.
- Indulnunk kell - nyújtotta a kezét. A lány kelletlenül odaadta az övét.
- Rossz érzésem van. Djoser egyre jobban vágyik az öröklétre.
- Akárcsak te és én - mosolygott rá a fiú, de a társa komoly maradt.
- Mi előlegbe kaptuk ezt az ajándékot. Nagyon soká lesz, mire ki is érdemeljük.
Az égbe nyúló kőisten vízilovat formázó feje mintha egyetértően bólogatott volna.
Elhagyták az utolsó pálmafákat. A fiú eloldozta a tevéket, majd sóhajtva végignézett az előttük elterülő végeérhetetlen sivatagon. Felsegítette a lányt az állat hátára és a távolban csillogó folyó szalagját követve nekivágtak a homokdűnék közt kanyargó útnak Szakkara felé.



- Hát itt vagy! - lépett ki az erdőből Sawyer megkönnyebbülten. Égő faágat szorongatott, azzal intett a tisztás közepén ácsorgó Hugo felé. Aztán elkomorodott. - Hol van Sayid?
- Nem tudom - felelt zavartan Hugo. - Amikor a lövöldözés elkezdődött, utánatok küldött. Aztán megremegett a föld, és elestem. Azt hiszem, el is ájulhattam, mert mindenféle hülyeséget álmodtam. Később próbáltam visszatalálni Sayidhoz, de nem sikerült.
- Maradtál volna vele ott a feneke... - kezdett bele Sawyer a letolásba, de elharapta a szót.
- Akkor kivel diskuráltál itt a sötétben? - lépett közelebb a fáklyát forgatva, de rajtuk kívül senkit nem látott. Hugo elpirult.
- Ööö, hát senkivel, haver. Izé, tudod, magamban szoktam beszélni... néha. - tette hozzá bizonytalanul.
Sawyer fürkészve nézett Hugo lesütött szemére, majd a kezére.
- Mondd, mi a fenének szorongatod egyfolytában azt a gitártokot? Fellépésed lesz a Willage People-lel?
- Vigyáznom kell rá. És amúgy sem...
- Nincs itt kinek gitározni, Clapton. A DHARMA a múlté, úgy tűnik, visszatértünk 2007-be. De még mindig ezen az istenverte szigeten vagyunk!
Mérgesen egy fűcsomóba rúgott.
- Juliet meghalt - szakadt ki belőle minden átmenet nélkül. Hugo döbbenten állt egy pillanatig, majd lassan letette a gitártokot és széles mozdulattal átölelte a társát.
- Haver, nagyon sajnálom - motyogta. - Ki lőtte le?
- Majd később, most tűnjünk el innen. Jackék a Hattyú kráterénél várnak. Meg kell keresnünk Sayidot. Aztán pedig Richard Alpertet.
- Kit?
Sawyer a zsebéből kidudorodó revolverre csapott.
- Ajánlom, legyen nála a repülőjegyünk LA-be, mert ez a bombás baromság rohadtul nem jött be.



Alpert és Ilana összeszorult torokkal nézték, amint Bram és Lapidus kihúzzák a tűzből az összeégett testet. Nehéz, csípős szag terjengett a levegőben. Ben a fal mellett ült, reszketve vette a levegőt. Fel sem nézett, ahogy Richard kivette kezéből a vértől ragacsos kést és megrendült arccal eléguggolt.
- Mit tettél, Benjamin!? - kérdezte elszörnyedve. Ben nem felelt, merev tekintettel nézett maga elé. Végül lassan Richardra emelte a szemét.
- Megtettem a sziget akaratát - suttogta rekedten.
- Miért mondod ezt? Hogyan kívánhatná Jacob halálát?
Ben nem felelt. Alpert eltűnődve nézte az egykori vezetőt, azután körbefordult a homályos helyiségben.
- Hová lett?
- Épp előttetek ment ki.
- Senki nem lépett ki innen - rázta meg a fejét értetlenül Alpert, mire a másik vállat vont.
- Nem számít. Azt mondta, mostantól minden megváltozik.
- Már megváltozott! Magunkra maradtunk, mert te így döntöttél!
Ben feltápászkodott a kőpadlóról és Jacob füstölgő testéhez sétált.
- Választhattam volna? Mégis mi közül, Richard? Engedelmeskednem kellett, mert a halott lányom is arra kért!
Ilana könnyes szemmel fordult felé.
- Ez a magyarázatod arra, hogy megölted?
Ben állta a tekintetét, de válasz nélkül hagyta a kérdést.
- Mondd el nagyon pontosan, mi történt itt.
Ben összeráncolta a homlokát, majd mivel Alpert nem szólt semmit, a lány elé lépett.
- Egész életemet ezen a helyen töltöttem, és mindent megtettem a védelméért. Te még alig két napja vagy csak a szigeten! Miért gondolod, hogy odasétálsz egy lerombolt szoborhoz akár egy turista, és máris parancsolgatni kezdhetsz?
Ilana egészen közel hajolt Ben arcához.
- Caesar jól látta, ki vagy...
- El kell őt vinnünk innen! - jelentette ki Alpert. - Nem biztonságos itt... És már máshol sem - tette hozzá, azután hátra fordult.
- Felelni fogsz ezért.
Ben lassan összeszedte magát, már visszavágni is volt ereje.
- Megbocsáss, Richard, de mielőtt mindezt kizárólag az én nyakamba varrnád, hadd emlékeztesselek, nem én tettem meg John Locke-ot vezetővé. Végig próbáltalak lebeszélni róla. És Jacobhoz sem én vezettem el őt!
Alpert nem válaszolt, Ilanára nézett.
- Mihez kezdünk most?
- Még nem tudom, Richard. Van egy jelöltünk.
- Ti... Ti is ismeritek egymást? - kerekedett el Ben szeme. A másik kettő nem válaszolt.
Bram lépett oda hozzájuk.
- Átvihetnénk az Orchidea állomásra. Talán a bojlerben megpróbálhatnánk...
Alpert a fejét csóválva Benre mutatott.
- Tönkretette a berendezést, mielőtt elhagyta a szigetet.
Ilana egy oszlopnak dőlt.
- Semmit sem tehetünk érte. Azért keresett meg, hogy a segítségemet kérje. Tudta, mi vár rá - hajtotta le a fejét. - De azt nem árulta el, mit kell tennünk most.
Ben kihasználva az alkalmat, újra mentegetőzni kezdett.
- Még csak nem is védekezett! Ő választotta ezt a sorsot!
- Mit tudhatsz te a sorsról?! - villant rá Ilana szeme, azzal faképnél hagyta és a sarokban álló vastag tölgyfaasztalhoz lépett. Ben tanácstalanul pillantott Alpertre.
- Jacob azt mondta: jönnek. Ez volt az utolsó szava.
- Kik jönnek?
- Nem mindegy már? - húzta fel a vállát Ben egykedvűen.
Ilana egy neveket tartalmazó papírlapot emelt fel az asztalról és Richardhoz vitte.
- Talán rájuk gondolt. Ismered őket?
Alpert átfutotta a neveket és gondterhelten bólintott.
- Ők voltak azok, akik meg akarták változtatni a jövőjüket, ezért harminc évvel ezelőtt felrobbantottak egy hidrogénbombát a sziget túloldalán.
Ilana döbbenten hallgatta.
- Ez az utolsó név... - ráncolta a homlokát csodálkozva Richard, azután a papírlapot összehajtotta és a zsebébe tette. Ilana Bram felé fordult.
- Tedd a dolgod. Ebből semmi nem maradhat meg. Nem teheti rá a kezét.
A férfi bólintott, majd az oldaltáskájából benzines üveget húzott elő. Ilanáék kifelé indultak.
- Nézzétek! - kiáltott utánuk Bram a szövőszékre mutatva, mire mind köré sereglettek.
A megkezdett szőttes tetején, akár a falra helyezett másikon, Atum Nap-szimbóluma látszott. Lejjebb Anubisz alakja deréktól felfelé, mellette pedig egy ember, aki az egyik kezében három pálcát tartott, míg a másik kezét az alvilág istene felé nyújtotta. Bram feljebb emelte a fáklyáját, hogy jobban lássák.
- Nem tudta befejezni. Mit jelenthet ez?
Ilana végigsimított a durva szálakon, azután Benre pillantott.
- Azt, hogy Jacob előre gondoskodott róla, hogy ne maradjon büntetlen, aki ezt tette vele.



- És Sayid? - kérdezte értetlenül Kate, amikor Sawyerék felbukkantak a Hattyú fűvel benőtt krátere mellett. Miles leengedte a fegyver csövét.
- Hurley! - köszönt rá Jack, mire Hugo bűnbánóan visszaintett.
- Alighanem elveszítettem Sayidot, amikor... szóval nem volt ott, ahol hagytam.
- Ha jól gondolom, innen nem messze lesz a régi táborotok a parton - vélte Miles. - Meg kéne néznünk. Talán a barátotok valahogy odajutott.
Jack határozottan megrázta a fejét.
- Azzal a sebbel aligha.
Kate elgondolkodott.
- Nem lehet, hogy túl messze volt a fúrótól, és nem hatott rá ez a dolog? Vagy talán kevésbé? - találgatott.
- Ha így volna, akkor Bernardék még rosszabbul jártak - mondta neki Sawyer sötéten.
- Ne aggódjatok annyit. Hugo is messze volt, mégis itt van - zárta le a vitát Jack, azután széttárta a karját. - Akárhol legyen az az itt.
Hugo mondani akart valamit, aztán végül csak vállat vont.
- Erről van szó. Azt sem tudjuk, milyen év van! - erősködött Miles. - Ez a gödör pont ugyanígy nézett ki, amikor legutóbb láttuk!
Sawyer körbe nézett a többieken.
- Hol van Jin?
- Elment megkeresni Sunt. A partra mennek, ha esetleg megtalálná - mondta Kate, mire Sawyer is elővette Miles ötletét.
- Mi is megtehetnénk. A tábor állapotából talán ki tudjuk deríteni, mikor lehetünk. Doki?
- Jól van, menjünk - egyezett bele Jack. - Már úgyis világosodik. Kicsit pihenünk, aztán megkeressük Sayidot.
Miután ebben megállapodtak, elindultak a fák között. Miles lopva Sawyerre pillantott, mire a másik lemondóan visszabiccentett.
- Ugyanarra gondolunk, Sherlock - mondta halkan. - Mint Charlotte...
A kínai lehajtotta a fejét.
Sawyer gyomra hangosan megkordult, és ebbe kapaszkodva próbálta elterelni a gondolatait Sayidról és főleg Julietről.
- Nem látott valaki errefelé egy hot-dog árust?
- De - bökött hátra a puskával Miles. - Az előző tisztáson, a benzinkút mellett mintha elhagytunk volna egyet.
Sawyer tettetett sértődöttséggel kelt ki magából.
- Szoktam én veled szórakozni?
- Nem is tudom. Szoktál?
Sawyer dohogva megállt és bevárta a leghátul kullogó Hugot.
- Mondd, hogy rejtegetsz pár konzervet abban a tokban.
Hugo határozott nemet intett, majd rövid turkálás után két Apollo szeletet varázsolt elő a kezeslábasából.
- Kicsit megolvadt - mentegetőzött. - Ez minden, az összes kaja a kisbuszban maradt.
- Akkor Jackéknek erről nem is kell tudniuk, nem igaz? - kacsintott Sawyer cinkosan, és egy pillanat alatt szájába tömte az édességet.
- Mindjárt más - közölte tele szájjal és a csoki papírt egy mozdulattal a fák közé hajította.
- Ne szemetelj - csámcsogta Hugo.
- Miért, ki vagy te, Al Gore? - méltatlankodott Sawyer. - Ha nem tetszik, nyugodtan beperelhetsz.



Sayid a Faraday naplójából titokban kitépett lapokat tanulmányozta mind jobban elkerekedő szemekkel, amikor a távoli fegyverropogás hirtelen véget ért, majd nem sokkal később tompán megremegett a föld. Behunyta a szemét és néma imádsággal várta az elkerülhetetlent. Furcsa sípoló hang hallatszott, amitől bedugult a füle, majd valami kirántotta alóla a talajt. Az iraki félemeletnyit zuhant, azután gurulni kezdett a domboldalon, míg végre egy bokorban meg tudott kapaszkodni. Az ágak lehorzsolták ujjait, ettől eltekintve megúszta. Zsebre gyűrte a még mindig szorongatott naplóoldalakat és kíváncsian felkönyökölt.
Jack megtette - ez volt az első gondolata. Nem sikerült! Ez volt a második. A nap mintha odébb ugrott volna az égen, de még mindig a szigeten volt. Sayid a hasához nyúlt. A DHARMA kezeslábas elejét teljesen átáztatta már a vér, különös módon azonban a sebe alig fájt. Bal válla annál inkább, a lejtőn legurulva alaposan beverhette valamibe.
Kísérteties csend ülte meg az erdőt, gyanúsan nagy csend. Sayid nehézkesen lábra állt. Meg kell keresnie Jackéket, gondolta, és éppen indulni készült, amikor hangokat hallott. Ismeretlen nyelven beszélt valaki, majd egy női hang válaszolt rá.
Sayid lelapult, és csendben egy közeli fa mögé mászott, de a hangok szerencsére eltávolodtak. Az iraki várt néhány percet, majd nagyon óvatosan lépkedve elindult arra, amerre a Hattyú állomást sejtette. Pár lépés után megtorpant.
Ki tudja, kiket hallott az előbb, futott át rajta. Akárkik is, ellenségesek lehetnek. Mielőbb meg kell szabadulnia a DHARMA ruhától! Ha ebben találnak rá, abból csak baja lesz. Kibújt a kezeslábasból és hálát adott Allahnak, amiért korábban egyszerűen a nadrágjára, trikójára húzta azt. Egy vastagabb faággal bajlódva gödröt kapart a fűben, majd belegyömöszölte a véres ruhát és rádobálva némi földet elegyengette a talajt. Hirtelen megszédült, furcsa érzés futott át rajta, de szerencsére, ahogy jött, el is múlt.
Ekkor újra neszezést hallott. Akárki közeledett, nem törődött vele, mekkora zajt csap, ágak roppantak, levelek susogtak, ahogy egyre közelebb ért. Talán a társai azok, bizakodott, de akkor morgó, horkanó állathang és csörtető lábak csattogása vegyült az egyre ijesztőbb lármába. A fák között hatalmas fehér hát villant meg. Az iraki megdermedt. Jegesmedve!
Az állat a közeli vérszagot megérezve egy pillanatra megtorpant, majd hosszan felbömbölt és bundáját megrázva robogni kezdett, egyenesen az iraki felé. Sayid elhajította a kezében tartott faágat és hanyatt homlok futni kezdett, igyekezve a sűrűbben álló fák között maradni. Egy pillanatra eszébe villant, hogy a fizikus jegyzeteit a DHARMA-ruha zsebébe gyűrte, de még káromkodni se volt ereje, a fenevad mancsai ott dobogtak a háta mögött. Nem tudta, meddig futott, nem is érdekelte. Egy idő múlva úgy tűnt, üldözője feladta.
Sayid kimerülve rogyott a földre. Hasi sebe újra vérezni kezdett, számíthatott rá, hogy a friss szag hamarosan újra odacsalja a fenevadat. Locke arca villant elé, amikor Kate-tel hármasban Jackék után indultak, és a vadász elmesélte, hogy a Hattyú felrobbanása után Ekot egyenesen a medve barlangjából mentette ki. Egy bűzös éléskamra volt, tele csontokkal, az állat oda cipelte minden zsákmányát. Belőlem nem eszel! - gondolta az iraki és bár tudta, hogy a jegesmedve a közelben ólálkodik, a fáradtságtól és a vérveszteségtől azonnal elaludt.



Sawyerék kiértek a homokos partra. Az egykori tábor szánalmas látványa fogadta őket, üresen árválkodó asztallapokkal, a még álló vázakon ponyvadarabokat lobogtatott a víz felől fújó szél.
Miles a cipőjével a homokba túrt. - Remek. És most?
Sawyer bólogatni kezdett, mint aki hasonlóra számított, azután lerogyott egy lapos kőre és végig nézett a társain.
- Hát ez elég lehangoló, uraim, visszaérkeztünk oda, ahonnan... Az orrod, Hugo... - bökött a mondott testrész felé aggodalmasan.
Hugo megtapogatta az arcát és csodálkozva bámult a véres ujjaira.
- Kösz, haver - mondta és a ruhája ujjával letörölgette magát.
Sawyer egy hurokban végződő, koszos zsinórdarabot emelt fel és szórakozottan pörgetni kezdte, Miles az egyik asztallapot söprögette le a kezével, majd Sawyer felső zsebére mutatott.
- Ideadnád? Hagyok valami üzenetet ezen Jinéknek.
- A kabalatollammal? Más nem is hiányzik, mint hogy szétbarmold! Írd a homokba, amit akarsz!
Kate, aki a visszaugrás óta nem sokat szólt, felkiáltott.
- Mi az ott?!
Mind a víz felé fordultak. A távolban apró fekete folt úszott. Sawyer kapcsolt elsőként.
- A rohadt életbe! - Azzal a kötéldarabot Miles kezébe nyomta, bamba tekintetét látva azonban elhúzta a száját.
- Ez Vincenté! Nem emlékszel? Ember, abban a csónakban ott, mi evezünk Locke-kal! Rémlik már?
- Igen... Igen! - ült ki hirtelen az értelem a kínai arcára. - Csak ez az egész kezd már az agyamra menni.
- Azt le se tagadhatnád - nézett végig rajta Sawyer, majd töprengőn a kezében tartott fegyverre sandított. Elhúzta a száját.
- A francba, hát mi voltunk azok is!
- Miről beszélsz? - értetlenkedett Jack.
- Majd később. Meg kell állítanunk Locke-ot!
- Esetleg azzal ott? - mutatott Hugo egy kicsit távolabb tőlük.
- Naná, te géniusz! - indult máris Sawyer a parton hagyott kenu felé. Jack megpróbálta elkapni a fonalat.
- Várj! Utána akarsz menni? Mégis, mit fogsz azzal elérni?
- Van jobb ötleted, doki? Ha nem mászik le Locke az Orchidea melletti kútba, akkor sosem kerülünk vissza '77-be és Juliet életben marad! És ti sem ültök fel a gépetekre! Ezúttal tényleg megváltoztatjuk a jövőt, Jack! És a múltat! - magyarázta Sawyer meggyőződéssel.
- Hát persze, a bombával is milyen jól sikerült! - gúnyolódott Miles.
- Döntsétek el végre, már alig látszanak - sürgette őket Kate. Sawyer összeütötte a kezét. - Kapjuk el őket!
- Én is veletek menjek?
Sawyer ijedten mérte végig Hugot.
- Hogyisne, Moby Dick! El akarsz süllyeszteni? Itt várj meg minket!
Azzal rángatni kezdte a csónakot a víz felé.
- Nem segítene valaki?!



Egy perccel később vadul eveztek a távolba vesző csapat után.
- Bele kell húznunk, ha utol akarjuk őket érni - lihegte Jack.
- Akkor evezz gyorsabban! - torkolta le Sawyer a csónak végéből.
- Eddig bármit tettünk, épphogy előidéztük vele a jövőtöket! - méltatlankodott Miles újra. - Ez a sorsotok, fogadjátok végre el!
- Akkor most jól seggbe rúgjuk azt a sorsot! - vágott vissza Sawyer és még erősebben lapátolta a vizet.
Kate kiabálni és integetni kezdett, majd Sawyer is csatlakozott hozzá, de nem történt semmi.
- Ne erőlködjetek, nem hallanak minket - lihegte Jack -, a szél a part felé fúj, elviszi a hangot!
A csónakok közötti távolság alig csökkent. Pár perc múlva az elöl ülő Miles teljesen kifulladva tette le az evezőt.
- Sosem érjük utol... Mi négyen evezünk, ők heten... - bosszúsan legyintett - vagyis mi heten.
- Jól van Winnetou, akkor hát lőj eléjük... - sürgette Sawyer - vagy elénk.... A jó életbe, tudtuk, hogy ez lesz. Meg kell állítanunk Locke-ot!
Miles felemelte az ismétlőt és hosszasan célzott.
- Nem megy, ha rángatjátok alattam a hajót!
- Csináld már! - kiáltott rá Sawyer. - Nem fogsz eltalálni senkit, higgy nekem!
Kate is letette az evezőt és a hajó oldalának dőlve próbált segíteni Milesnak a fegyver megtámasztásában. Miles tüzelt. Aztán újra és újra lőtt.
A jó kétszáz méteres távolság újra nőni látszott, az erős hullámzásban mintha még gyorsabbra vették volna előttük a tempót.
- Ez így nem fog menni! Mindjárt eltűnnek!
És valóban, a következő pillanatban a csónak, benne Locke-kal és hat társával, egy vakító villanással eltűnt előlük.
- A francba! - csapott a vízbe a méregtől vörösen Sawyer.
- Hát, legalább megpróbáltuk. Ha jól emlékszem, várható volt - fordult hátra Miles szemrehányóan.
- Neked meg mi bajod? - nézett csodálkozva Kate elhomályosuló szemébe. Aztán lejjebb esett a pillantása.
- Jaj, ne! Jack! Gyorsan!
Kate hátra csuklott, vért fröcskölve Miles arcába. Jack rémülten ugrott előre. Az ájult lány pólója cafatokban lógott a hasa bal oldalán.
Sawyer hangosan káromkodni kezdett, majd az ég felé fordulva elüvöltötte magát.
- Miért teszed ezt velünk, Istenem?!
- Gyerünk vissza! Evezzetek már! - kiáltotta Jack. Lerángatta a pólóját a kezeslábasa alól és azzal igyekezett a lőtt sebet lenyomni.
- Nem veszíthetjük el őt is!



Locke rohant ki a partra a fák közül. Jobbra nézett, rögtön kiszúrta a hiányzó csónakokat.
- Szia John.
- Hugo! - pördült meg Locke meglepetten. - Mit keresel te itt?
Hugo idegesen babrálni kezdett az ügyetlenül háta mögé rejtett, sétabotra emlékeztető fényes rúddal.
- Téged vártalak - dadogta. - Elkéstél... már elmentek egy ideje.
- Honnan tudtad, hogy épp most... - bökött a háta mögé Locke gyanakodva, aztán Hugo kezére pillantott.
- Ki adta neked azt a Hórusz-pálcát? - sziszegte résnyire összehúzott szemmel, majd ahogy körbefordult, észre vette a nem messze mögötte, a part homokjába szúrt két hasonló eszközt. Hatalmas ugrással vetődött oldalra, de elkésett.
Hugo leszúrta a harmadikat is. Az aranyszínű fa rudacskák által közrefogott háromszögben egy pillanatra felvillant a levegő. A foglyul ejtett alak hangosat nyögött. Azután szaladni kezdett oldalra, de a fájdalomtól felüvöltött, ahogy a pálcák közötti terület láthatatlan széléhez ért.
Párat hátra lépett, közben mélyen Hugoéba fúrta a tekintetét. Csalódottnak tűnt.
- Egy... barátomtól kaptam ezeket egy taxiban. Ő kért meg erre... az előbb - mondta Hugo remegő hangon. - Azt üzeni, nincs még vége köztetek.
Magasan sípoló hang hallatszott, azután mintha villám csapott volna le, felvillant az ég, és John Locke a három pálcával együtt eltűnt. Hugo hanyatt zuhant a homokon.
Az eső pedig mintha csak erre várt volna, szakadni kezdett.



- Djoser idelátogat ma a főpapjaival. Szeretné, ha megérintenéd.
- És te mégis előre jöttél - állapította meg a szőke férfi.
A felfelé kúszó nap forró sugarai elől rejtve, egy léggyökerekkel borított sziklafal mellett ültek.
- Engesztelő áldozatot mutatnak be majd Atumnak - mosolyodott el a fiú.
A szőke férfi hirtelen felkapta a fejét, mintha valami megérintette volna. Talpra szökkent, az arca megkeményedett. Egy szívdobbanásnyi idővel később az erdő elhallgatott. Riadt madárcsapatok röppentek fel a fákról.
- Fuss biztonságos helyre! - parancsolt a fiúra, és választ sem várva besietett a fák közé.
A fiú rohanni kezdett a távolban látszódó istenszobor felé. Furcsa érzés tört rá, mintha valami megváltozott volna, azután az ég felvillant fölötte. Akkor hallotta meg a kiabálást. Egy széles fa mögé vetette magát, onnan nézte a furcsa idegeneket.
Négyen voltak, komikus, testhez simuló ruhákban. Egyikük, egy szőke, hosszú hajú férfi mintha a földből próbált volna kirángatni valamit, közben furcsa mekegő hangon kiabált. A körülötte állók figyelték egy darabig, majd az egyikük beszélni kezdett hozzá.
Ismeretlen szavak voltak. A fiú kíváncsian nézte, amint a hosszú hajú elengedte a kötelet és felállt. Egyszerre elfordultak az őt rejtő fa felől és bámulni kezdték Tawaret égbe magasodó alakját. A fiú nem értette, mit néznek a hátán.
A következő pillanatban egyszerre több minden történt. Az idegenek kiabálva a fejükhöz kaptak, majd furcsán rángatózni kezdtek. Megremegett a föld. Önkéntelenül a fába kapaszkodott a fiú, alig bírta megtartani magát. Recsegni-ropogni kezdett az erdő, a talaj dübörögve rángatózott alatta. Erős sípoló hang hallatszott, majd az ég hatalmasat villant. A fiú hátra esett. Mire fájdalmasan kievickélt a tüskés cserje ágai közül, a rengés abbamaradt. Kíváncsian nézett az imént még előtte vergődő emberek felé, de a füves terület üresen állt.
Bármi volt ez az egész, várhat, gondolta és lélekszakadva futni kezdett a biztonságot jelentő istenszobor felé. Szúrni kezdett az oldala, de nem lassított. Átvágtatott a ritkuló fák között, majd elhagyva őket, kiugrott a homokmezőre. Tawaret oltalmat nyújtó árnyéka fölé borult. Aztán a fiú felordított és térdre esett.
Rémült szemeit lassan felemelte.
A jól ismert sivatag és az életet adó folyó helyett ameddig a szeme ellátott, végtelen víztenger vette körül.



Hatan cipelték John Locke fémládába visszarakott holttestét, míg előttük néhányan a falról levett szőnyegen Jacob maradványait vitték. A szomorú menet némán haladt az ösvényen, Bram fáklyával világította előttük az utat. Őket Sun és Lapidus követték a megkötözött Bennel és a többi szigetlakóval.
A sort Richard és Ilana zárta, akik sok mondanivalójuk ellenére csendben lépkedtek egymás mellett. Végül Ilana törte meg a csendet.
- Nem büntetheted meg Linust. Úgy tűnik, Jacobnak tervei vannak vele.
- Láttam rajta én is - biccentett Alpert. - Mielőtt elment, megérintette.
- Nem értem, miért védi.
Alpert felsóhajtott.
- Valójában ennél többről van szó. Amikor Benjamin még gyerek volt, elvittem hozzá.
Ilana kérdőn nézett rá.
- Muszáj volt. Jacob akkor megmentette az életét. És... megkötötte.
A lány hitetlenkedve rázta a fejét.
- Ezek szerint ő...
Hirtelen megállt a menet.
- Valami történt - nézett Ilana aggódva Richardra, majd az álló embereket kikerülve előre sietett Bramhoz.
- Mi a gond? - kérdezte a társát, aki válasz helyett a fáklyával a fák közé mutatott.
- Ez - mondta furcsa hangsúllyal. Ilana a félhomályba meresztette a szemét.
Az ösvénytől nem messze, egy üres tisztáson faház állt. A lány ijedten rázta meg a fejét.
- Nem lehet ugyanaz! Hiszen elégettük!
- Ez idefelé még nem volt itt - erősítette meg Bram nyugtalanul, majd lépett párat a tisztás felé. A lány utána indult, de Lapidus megfogta a vállát.
- Biztos jó ötlet ez?
Válasz helyett Ilana csőre töltötte a fegyverét és Bram után ment. Lapidus követte. Az úton maradók kíváncsian várták, mi fog történni.
A tisztáson semmi nem mozdult, Ilanáék lassan tovább közelítettek a házhoz.
- Ennek nem volna szabad itt lennie. - figyelmeztette őket Alpert izgatottan a hátuk mögül. - Ne menjetek közelebb!
Lapidus felemelt egy kavicsot és megcélozta az ablakot.
- Ne! - kiáltott rá Ilana, de már meglendült a pilóta keze. Halk csörömpöléssel betört az ablak sarka. Mind a földre vetődtek. A kavics koppant még párat odabent, végül csend lett.
Eltelt egy perc, aztán még egy, de semmi nem mozdult a faházban. Bram lassan közelebb merészkedett és bevilágított az ablakán.
- Nincs bent senki - szólt hátra Ilanának.
Mielőtt bárki megakadályozhatta volna, Lapidus fellépett a tornácra, és lenyomta a kilincset. Az ajtó hangos nyikorgással kinyílt.
- Inkább majd én! - lépett a pilóta elé Bram félretolva őt, azután lassan benyújtotta a fáklyáját az ajtón. Odabent semmi nem mozdult. Bram Ilana felé pillantott, azután belépett a házba.
- Rendben, jöhettek! - szólt hátra.
A következő pillanatban az ajtó hangos csattanással becsapódott mögötte.
Ilana felkiáltott, és a ház felé ugrott, de akkor egy láthatatlan erő hátra dobta a tornácon álló Lapidust, elsodorva a lányt és Alpertet is.
Mire talpra keveredtek, a ház eltűnt.
- A francba! - bámult a pilóta elkerekedett szemekkel.
Addigra többen odaszaladtak és a fáklyák fénye alatt elkezdték átvizsgálni a tisztást és környékét. Ilana leroskadt a fűbe, onnan nézett Alpertre feldúltan. Mondani akart valamit, de akkor kiabálás támadt a fák között.
- Ide, ide! - hallatszott a sűrűből. Ilanáék odasiettek. Sun és még néhányan egy mozdulatlanul fekvő test mellett álltak. Ilana a fáklyáját a földbe szúrta és óvatosan megfordította.
Szőke hajú, eszméletlen lány piszkos arcára esett a fáklyák fénye, a homlokán sebtapasz lifegett. Sun az arca elé kapta a kezét és felsikoltott.
Claire látszólag sértetlen volt, de nem sikerült felébreszteniük. Ilana elgondolkodva nézett Richardra.
- Azt hiszem, tudom, miért adta vissza. Amit akart tőle, már megkapta.
Alpert értetlenül nézett rá.
- És mi volna az?
- Akármit is tett végül, először Jacob házába kellett bejutnia. Vele bontathatta meg a védőkört.
- Ha így van, akkor a társad mire kell még mindig neki?
Ilana elfordult.
- Arra gondolni sem merek.



- Hugo, ébredj!
Végre! Abbamaradt a fülében sípoló hang, Hugo bátortalanul kinyitotta a szemét. Vakító fény hasított bele, majd ahogy lassan hozzászokott, Jack aggódó arca öltött formát fölötte. A komor égen vastag felhőket kergetett a szél, Hugo máris fázni kezdett.
- Jól vagy?
- Persze, haver, semmi probléma. Biztos elaludtam.
- Kate-et meglőtték a másik csónakból - mondta Jack.
Hugo csak akkor vette észre a mellette fekvő hamuszürke arcú lányt. Kate magánál volt, de látszott rajta, hogy erős fájdalma van.
- Miért kellett egyáltalán utánuk mennünk? - dühöngött Miles. - Úgysem sikerülhetett!
- Mindenki nyugodjon meg - emelte fel a hangját Jack. - Mély a seb, de nem maradt benne golyó. Remélem, kitart a kötés, amíg találunk jobb megoldást - ezt már Kate-nek mondta és bátorítólag rámosolygott. A lány bágyadtan pislantott vissza.
- A másik csónak eltűnt - mesélt tovább Jack. - De más problémánk is van.
Hugo végigjártatta szemét a többieken, azonban több sérültet nem látott.
- Történt valami Hugo, amíg a vízen voltunk. Volt egy... egy újabb villanás és az ég azóta ilyen viharos. A tábor is eltűnt. Nem láttál semmit?
Hugo vállat vont és körbenézett. Valóban eltűntek a romos maradványok, egyedül a gitártokja feküdt pár méterre a homokban. Hideg szél kapott alattomosan átázott ruhájába, vacogni kezdett, miközben a fejében ott kergetőztek Jack szavai: "Újabb villanás". Egyre Kate bekötött oldalát nézte, az anyagon átütő barnán csillogó folt megbabonázta. Szinte fájt, ahogy próbált felidézni valamit.
Végül tőle szokatlan gyorsasággal talpra szökkent. Egyre ijedtebb képet vágott.
- Mi a baj?
Hugo a zsebébe nyúlt és egy papírgalacsint húzott elő. Kihajtogatta a gyűrött csoki papírt és forgatni kezdte.
- 1982-ben gyártották - mondta furcsa, éneklő hangon. Sawyer megrázta a fejét.
- És? Ez olyan nagy gond? Hosszan szavatos, tudod... Hugo, minden rendben?
- Nem... Ezt nem hozhattam '77-ből. Én... azt hiszem...
Sawyer és Jack jelentőségteljesen összenéztek.
- Nincs most erre időnk, Hugo. Meg kell keresnünk Sayidot!
- Felesleges! Sayid nincs a szigeten!
Mind odakapták a fejüket. A part felső szélén, pár lépésre a szélben hajlongó fáktól Benjamin Linus állt, kapucnis dzsekiben.



Miles felkapta a puskát, de Sawyer leütötte a csövét.
- Nyugi, még ne. Majd ha szólok.
Ben közelebb lépett. Jack képe megnyúlt, próbálta visszafogni magát. Egyelőre sikerült.
- Jack, Hugo, James - köszönt feléjük a hívatlan vendég. Milesra nézve apró grimasz suhant át az arcán, aztán a lányhoz fordult.
- Ne aggódj, Kate, Jacob hamarosan meggyógyít.
Hugo erre mondani akart valamit, de meggondolta magát. Jack fenyegetően elindult az érkező felé.
- Ki vele Ben, mit keresel itt? És mi mi a fenét keresünk itt LA helyett? És hogy érted azt, hogy Sayid nincs a szigeten?
- Türelem, Jack, csak sorjában. Azért jöttem, hogy segítsek nektek. Ha Sayid itt mászkálna valahol, tudnék róla, elhiheted.
Sawyer dideregve lépett melléjük.
- Klassz a prémkabátod! Nem hoztál véletlenül pár pulóvert? Kicsit mintha lehűlt volna - méltatlankodott és felhajtotta a vékony DHARMA-ruhája gallérját. Ben töprengő arcot vágott.
- Remélem, szeretitek a téli sportokat, James, ha javasolhatom, ne nagyon vetkőzzetek rövidnadrágra. Faraday nem figyelmeztetett, hogy ha felrobbantjátok a bombát, búcsút inthettek a Copacabanának?
- Faraday egész mást ígért...
- Ez volna a nukleáris tél? - ámult el Hugo az ég felé sandítva. Sawyer elhúzta a száját, de Ben nem vette a lapot. Fürkészőn nézett rájuk.
- 2026-ot írunk, Hugo. Lehetnél kicsit megilletődöttebb.
- Elég a jedi trükkökből, Yoda - állította le Sawyer mogorván. - Az előbb még 2007-ben voltunk és hétágra sütött a nap.
- Nem beszélhetnénk meg az időjárást később? Indulnunk kéne! - ellenkezett Ben, de Sawyer nem tágított.
- Mi ez a marhaság 2026-ról? Te semmit sem változtál. Ilyen jó arckrémed még neked sincs!
Ben lemondóan nézett rájuk.
- Hát legyen, James, ha nagyon hallani akarjátok az igazat, Irán nem várta meg, amíg Irak és Afganisztán sorsára jut, nyolc évvel ezelőtt, 2018. július 4-én iszlám terroristák több tucat vegyi bombát robbantottak fel Amerikában, Európában és Izraelben. A NATO nukleáris válaszcsapást indított, amire aztán Oroszország, majd Kína is beszállt. Több százmillió ember halt meg egyetlen nap alatt, később további hatmilliárd a sugárzástól. Elpusztult Los Angeles, az Egyesült Államok, a világ, minden!
- Látod, ez sokkal jobb sztori - ismerte el Sawyer. - De azért John Connor csak túlélte, nem? - viccelődött óvatosan.
- Az a Skyneten múlik - szállt be Hugo is a játékba.
Ben bosszúsan fordult felé.
- Jól mondod Hugo, pont mintha James Cameron rendezte volna. Az egész bolygó sugárzik, mint egy lyukas Röntgen-gép, több ezer év, mire ismét lakhatóvá válik, de ha akarjátok, kicsit még elviccelődhetünk rajta.
- Nem hiszek neked - rázta meg a fejét Jack, mire Ben felháborodottan szembe fordult vele.
- Nos, szívesen mondanám Jack, hogy nézd meg magad a Youtube-on, hogy történt, de nem volna értelme, ugyanis nincs többé Youtube sem!
Súlyos csend telepedett rájuk, Miles és Hugo a fel-felzokogó Kate-et próbálták megnyugtatni, kevés sikerrel.
- Ez tényleg igaz? - kérdezte egy idő múlva Sawyer halkan, de Ben rosszkedvét látva tudta, hogy az.
- Döntsétek el, velem jöttök-e. Felőlem itt is maradhattok.
- Nem küldhetnétek minket egyszerűen haza, 2004-be? - próbálkozott rekedten Kate, miközben a szemeit törölgette.
- Nagyon sajnálom, ami veletek történt, Kate, de ez a sziget nem egy utazási iroda. Jelenleg az egyetlen biztonságos hely, és nagyon fontos feladat vár rá, sokkal fontosabb annál, hogy a három kívánságotokat teljesítse.
- Akkor ennyi volt? - tárta szét a kezét Jack. Kezdte elfogadni az elfogadhatatlant. Ben elfordult tőle.
- Nézd a jó oldalát. Elmaradt a globális felmelegedés.
- Ezek szerint itt kell élnünk mostantól? - kérdezte Kate szipogva. Ben bizonytalanul vállat vont.
- Attól tartok. Amennyiben nem okoztok több problémát, és a sziget főnöke jónak látja, esetleg megengedi, hogy csatlakozzatok hozzánk. - Felhúzta a szemöldökét. - Nem sok minden maradt. De ha szerettek kapálgatni és bogyókat gyűjtögetni, ki tudja, talán még élvezni is fogjátok.
Kate behunyta a szemét és elképzelte a jövőjüket. Megborzongott.
- Én először is pihenni szeretnék.
Ben teátrálisan körbemutatott.
- Azt hiszem, mostantól sok időd lesz rá. Nagyon, nagyon sok időd.



Puskalövésre riadt Sayid. A közelből lőhettek. Lehet, hogy túl közelről, futott át rajta. A nap alacsonyan járt már, erősen szürkült, ezért amennyire tudott, megpróbált beleolvadni a magas fűbe. Míg aludt, eshetett is, a vizes növényzettől átázott nadrág kellemetlenül tapadt rá. A sebe elviselhetetlenül lüktetett, hányinger kerülgette. Jól ismerte a haslövéseket, tudta, hogy menthetetlen.
Mikor hosszú percek múlva sem történt semmi, óvatosan lopakodni kezdett, mélyen lehajolva a fák között. Talán száz métert haladhatott így, amikor tőle balra mozdulatlan alakot pillantott meg a sáros talajon fekve. Nem érdekelte már, hogy valószínűleg csapdába sétál, tántorogva elindult felé.
Jó száznyolcvan magas, izmos fekete férfi feküdt előtte a ragacsos földön, ujjatlan pólója hátát golyó szaggatta fel. Élettelen kezében régimódi forgótáras pisztolyt szorongatott. Sayid megtapintotta a nyakát. Még meleg volt, alig néhány perce halhatott meg. A nyomokból ítélve sebesülten vonszolta magát idáig, majd meghalt - állapította meg az iraki.
Óvatosan kivette a kezéből a kopott Coltot és átkutatta a zsebeit. Egy zsebkésen és pár apróságon kívül nem talált mást. A testtől távolabb fekete vászonzsákot vett észre.
Hirtelen ropogni kezdtek a közeli bokrok, és a félrehajló ágak között óriási fehér pofa jelent meg. A jegesmedve hatalmasat bömbölt és kitrappolt a sűrűből. Sayid célzott és lőtt. A pisztoly üresen csettent.
- A francba, ez túlzás! - fakadt ki belőle és az állat felé hajította. Újra menekülni kezdett. Átugrott a halott fölött, felkapta a zsákot, majd bal kezét a hasához szorítva rohant, ahogy a lába bírta. A lassan beálló sötétben egyre jobban szédelgett, elhagyta minden ereje. A medve úgy tűnt, csak ímmel-ámmal követi, hamarosan lemaradt. Talán beéri a másik szerencsétlennel, és ő kap még egy kis haladékot, remélte az iraki, és lihegve, végképp kimerülve megállt. Tévedett.
Ütemesen surrogó hang hallatszott, és mire bármit tehetett volna, ökölnyi kő vágódott a homlokának, felszakítva és vérrel borítva be az arcát. Sayidnak vége volt. Lépett még egyet, és előre zuhant.
Fáklya lobbant, a sűrűből egy alacsony és egy nagydarab fegyveres férfi lépett elő. Odasétáltak a testhez, de az iraki erről már nem tudott.
- Nézd meg.
- Mi a fenéért jöhetett vissza?
- Fogalmam sincs, Tom, csak nézd meg.
- Meghalt. Úgy látszik, már az előbb is eltaláltam. Csoda, hogy eddig bírta.
- A zsákot is.
- Van benne pár holmi. Aha, itt a tárcája is. Egy pillanat.
Felnyújtott egy plasztikkártyát. - Ő az, akiről Goodwin beszélt?
Ben nézte egy darabig, azután visszaadta.
- Reggelre takarítsd el. A legjobb, ha itt ásod el valahol - mutatott körbe és felnézett a szakadozott vörös ponyván vigyorgó szmájlira.
 

folyt.:

lost5x18blog2.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.